Ez jutott eszembe festés közben
Képzeljétek, úgy bevonódtam a lányaim egyetemi óráiba a tuniszi "képzőművészetin", hogy már nemcsak tolmácsolok, ha esetleg szükséges a "gyerekeknek" segíteni, hanem elkezdtem kissé bénán, kissé sete-sután festeni is.
A lenti kép még nincs készen, viszont legalább sokat kell még rajta dolgoznom, hogy a harmóniát, az egyensúlyt megőrizve valóban élő legyen.
Szerencsére nem veszem magam túl komolyan. A lányaimnak azonban nincs ekkora szerencséjük, mert őket nagyon is.
Imádom azt a szellemi szabadságot, ami ezt az egész egyetemet áthatja, kissé nosztalgikus állapotba is kerülök, amikor ott vagyunk.
Órákon keresztül cigarettafüstben (ez nem annyira egészséges) képesek a diákok elvitatkozni arról például, hogy hol van a határ az őrület, a tehetség, és a művészet között.
Ami miatt én is apró lépésekben az oktatás részese lettem, az a remek hangulat volt, és a tanárok, illetve a lányaim részéről a biztatás, hogy merjem magam kipróbálni, legyen bátorságom játszani a színekkel, vonalakkal, formákkal.
Éreztem, hogy olyan környezetben vagyunk, ahol kísérletezhetünk, és ami nagyon fontos számunkra, olyan útmutatást és visszajelzést kapunk, amely erősíti a jót, és a hibákból tanulhatunk. A javítás valóban azt a célt szolgálja, hogy egyre jobbá váljunk, bátrak legyünk.
Én kvázi mindig tehetségtelen voltam a festés és rajzórákon gimiben, bár az arány és színérzékem a helyén van, és imádom magát a képzőművészetet (is).
Sokat gondolkodtam, hogy miért érezzük ennyire jól magunkat a lányaimmal az egyetemi órákon, hogy lépésről lépésre miért tudunk fejlődni (mondjuk a gyerekeimet és a csoporttársakat én soha nem fogom behozni), és arra jöttem rá, hogy talán azért, mert hasonló elvek mentén tanít minket Adnene Hajd Sassi, Tunézia egyik leghíresebb festője, mint ahogy mi a nyelviskolában a hallgatóinkat.
Nincsen olyan helyzet, ahol félni kellene, hiszen minden egyes mondat a felszín alatt rejlő tudást keresi, és minden pillanatban az a célunk, hogy Ti is szárnyakat kapjatok, és megérezhessétek az idegen nyelvek nyújtotta szabadság érzését.
Nem számít, hogy van-e nyelvérzéketek vagy nincs, ha tanári és mentori vezetéssel tanultok minden nap, energiát tesztek a folyamatba, biztosan haladni fogtok a céljaitok felé a saját ütemetekben.
Nem Matisse szeretnék lenni, hanem valami olyat csinálni, ami örömet okoz számomra, és az aztán az igazi meglepetés és elégedettség, ha esetleg másnak is örömet okoz, ha ránéz a képeimre. Látnátok az első próbálkozásokat...
Nektek is vannak olyan hobbijaitok, amelyek ebben a rohanó világban kikapcsolnak? Írjátok meg kommentben!
